Vincze Zsófi terepfutó és futóedző, a Meru Sportcare sportkrémek fejlesztésének egyik szakértője teljesen kezdő futóknak ad fontos tippeket arra vonatkozóan, hogy hogyan vágjanak bele a futásba. „Mint sokan mások, én is többszöri nekifutásra lettem rendszeres futó. Volt, hogy egy alkalommal mentem csak ki, de olyan is, hogy egy-két hónapot is...
Dr. Bogdándi Virág a versenymentes időszakot is a fejlődésre használja. A Meru csapat futója változatosan edz, javítja a hibáit és motivált, még ha a jövő továbbra is bizonytalan: „Sorra törlik el a már így is hosszú kihagyás után várva várt versenyeket. Nem egyszerű így a felkészülés, hiszen még azt sem tudjuk, mire készülünk. A motivációm viszont...
Fiatalon brutálisan nehéz ultrázni. Minden edzés után egyre biztosabb vagyok benne, hogy ez lesz a baj – vélekedik Darabos Dávid, a Meru csapat futója és masszőre, aki az Ultrabalatonra készül, de a felkészülése nem felhőtlen. „Ez nem jelenti, hogy 25 évesen nem lehet felkészülni és teljesíteni ilyen távokat, de olyan problémák jönnek fel emiatt,...
Laz The Spartan, vagyis Mészáros László a hétvégi versenyszimulációs edzésen el tudott indulni, mert a könyökét a Hot bemelegítőkrémmel olyan állapotba tudta hozni, hogy vállalhatta a megméretést. Az OCR kihívást azonban megszenvedte a tenyere, véresre marták az akadályok, azt most Foot sportkrémmel fogja gyógyítani. „A középszerű dolgok nem...
Vadas József, a Magyar Futósport Egyesület versenyzője, a Meru csapat tagja. Szabadidejében fut, és ha teheti, Spartan versenyeken vesz részt, ha épp nincs járvány, amikor azonban dolgozik, az első vonalban kell helytállnia. Ápolóként dolgozik egy járványkórházban. - Miért lettél ápoló és amíg nem volt járvány, mivel foglalkoztál?...
Purgai Evelyn, az MFSE versenyzője, a Meru csapat tagja minden részletre ügyel, ha edzésről van szó. Mert tudja, hogy így tudja kimaxolni a teljesítményét és így tudja megőrizni az egészségét: „MOBILITY TRAINING, avagy miért olyan fontos a mobilizálás? Ízületi mobilitás alatt az adott ízületben létrejövő teljes mozgástartományt értjük. Nem...
Immár kapható az új Univerzális masszázskrémünk , amely nagy kiszerelésű, mesterséges színezék, illatanyag és parabénmentes, jól csúszik, tehát masszőröknek igencsak gazdaságos, valamint hatékony. Masszőröknek, sportmasszőröknek és egyesületeknek ajánljuk különös tekintettel. Az 1000 ml-es új univerzális masszázskrémről azt érdemes tudni, hogy...
Sebestyén Diána is indult a Meru versenyszimulációs edzésén Kecskeméten. A 52 éves Diánának hat gyermeke van, vagy ahogy ő fogalmaz, öt felnőtt gyermek - egy közülük örök gyermek, mert Down-szindrómás -, illetve egy kilencéves. Plusz három unoka. Diána ehhez képest tizenéveseket megszégyenítő energiával ment végig a pályán. Na, de hogy kezdett sportolni?...
Filó Edit, a Meru csapat tagja Egyiptomban edzőtáborozott és ha már ott volt, elindult egy futóversenyen is. Iszonyatos betegség csapott le rá a verseny előtti éjjelen, így is harmadik lett, de eldöntötte, ilyen állapotban soha többé nem indul verseny. Olvassátok versenybeszámolóját: „Múlt héten ért véget a tíz napos edzőtábor Dahabban, amin...
Nincsenek bejegyzések
Értékelem