Második lett a Mátrában a Meru csapat futója

Vincze Zsófi futóedző és terepfutó, a Meru csapat tagja a hétvégén második helyen végzett a Mátrabércen. Zsófi, aki részt vett a Meru krémek kifejlesztésében és aki edzőként már ugyanolyan sikeres, mint versenyzőként, hosszú szünet után állt újra rajthoz – és rögtön sikerrel.

"Február végén kitaláltam, hogy ha már elkezdtem normálisan edzeni, kellene találni egy célt, és mivel félő, hogy a tavaszi versenyek nem lesznek az eredeti időben megrendezve, de már fülest kaptam, hogy a Mátrabérc (ha nem is az eredeti formájában) igen, ezért úgy döntöttem, lapot húzok és megkezdtem az adminisztráció részét is, azaz leigazoltam a Magyar Futósport Egyesülethez. A Mátrabérc számomra Magyarország egyik legnevesebb terepfutóversenye, ami 54 kilométerrel és hozzá 2800 méter szintemelkedéssel bír. Hivatalosan ez most a Hosszútávú Hegyifutó Országos Bajnoksága volt ezen az útvonalon, a nyílt verseny pedig idén, október 9-én kerül megrendezésre.

A márciusi hónap nagyon jól telt, jól mentek az edzések, éreztem a fejlődést, mentem egy szuper Szénáskört, kezdett visszajönni az önbizalmam, élveztem azt, hogy van egy olyan célom, amiért nap mint nap tehetek, és nyomon követhetem a fejlődésemet. Én terveztem az edzéseimet, méghozzá ugyanolyan objektivitással próbáltam ezt tenni, mint a futóimnál, és bár az elején nem voltam biztos benne, de működött a dolog.

Sajnos a versenyt megelőző két hétben nem éreztem jól magam, az okokat csak találgattam, például hogy az oltás utóhatása lehetett ez a gyengeség, illetve aluszékonyság. Emiatt utolsó napig kérdéses volt az indulásom, de a verseny napjára sikerült összeszednem magam és viszonylag jó állapotban rajthoz állni.

A taktikám az volt, hogy az első pontig (Kékestető, ami 19 kilométer és közel ezer méter szint megmászásával járt) nagyon takarékosan, visszafogottan haladok, majd utána picit megeresztem, de hagyok erőt a végére. A frissítőpontokon megpróbáltam a lehető legkevesebb időt eltölteni, mindössze egy kulacstöltésig álltam.

A völgyben bokáig érő pocsolyák és sár, ami picit nehezített a haladást, de feljebb nyoma nem volt a sárnak, száraz, jól futható részek következtek. Nemcsak a hosszú emelkedők, de a technikás lejtők is igazi kihívást jelentenek ezen a pályán. Szerencsére ezeken is stabilan tudtam haladni, jól éreztem magam végig.

A Galyatetői pont után értesültem róla, hogy a nők közül a második helyen haladok. Ez újabb löketet adott ahhoz, hogy lendületesen haladjak, persze nem elfutva a versenyt. A frissítési tervhez tartottam magam, megfelelő mennyiségű szénhidrátot, sót és folyadékot vettem magamhoz, bár amikor kezdett meleg lenni, úgy éreztem, vízből tudtam volna még többet inni, de összesen 3 pont volt az 54 kilométeren, így ügyesen kellett beosztani azt, hogy elegendő italt vigyek magammal, ugyanakkor ne cipeljek túl nagy súlyt.

Az utolsó frissítőpont Mátrakeresztesen, 41-nél volt, ezután kezdődött a Muzsla megmászása, ami egy soha véget nem érő emelkedőnek tűnt, de erre szerencsére fel voltam készülve. Itt már éreztem, hogy picit görcsölnek a combjaim, néha megálltam nyújtózni, de alapvetően képes voltam folyamatosan haladni, hol futva, hol gyalogolva. A végén pedig egy nagyon hosszú, köves, technikás lejtő várt rám. Bevallom, ekkor már vártam a végét, holott visszagondolva egészen élvezhető volt végig a pálya. Az órám közben mutatta, hogy 54 kilométernél járok, a cél pedig még sehol. Valószínűleg többet mért, illetve nagyon sok oldal irányú mozgásom volt: pocsolyák, futók, túrázók kerülgetése, talán emiatt is lett több a mért időm.

A célban megbizonyosodtam róla, hogy második vagyok, ráadásul sikerült öt percet javítanom a 2016-os időmön, így 6:46:26-os idővel zártam a versenyt. Utólag nagyon örülök, hogy végül elindultam, a rendezés, a pályajelölés is tökéletes volt, egyszer sem volt még egy pillanatra sem, hogy elbizonytalanodtam az útvonalat illetően. Kedvet kaptam ősszel is indulni, talán még javíthatok az időmön is."

Bővebben itt olvashattok Zsófi kalandjairól.

Izomgörcsökre pedig itt találtok megoldást és itt.