Hírlevél

Mostanában több posztban is visszaköszönnek a Meru krémjei a Ne pánikolj, sportolj fórumain. Az életmóddal foglalkozó oldal megalapítója, Tamás Rita maga is lelkesen használja a termékeinket.


– A Meruról korábban is hallottam, mivel gyakran előfordulok futóboltokban, láttam is a termékeket, de nem tudtam, hogy magyar krémcsaládról van szó – kezdi Rita. – Akkor kerültünk közelebbi ismeretségbe, amikor néhány héttel ezelőtt egy erdei futásom alkalmával hatalmasat estem, és elég szép sérüléseket szereztem be. Mivel szinte mindent megosztok az oldalamon, erről a balesetről is írtam és segítő szándékkal keresett meg a Meru, azzal a céllal, hogy a termékek talán segítenek a gyorsabb felépülésben.


– És, tényleg segítettek?
– Mivel a gyógymódok híve vagyok, nagyon örültem, hogy a Meru-krémek is természetes hatóanyagokat tartalmaznak. Egyszerre használtam a Helpet, amelyik az izomsérüléseimre, a húzódásokra volt hatásos, és az SOS-t is rendszeresen kentem magamra, a zöld, kék, majd lassanként besárguló és liluló foltjaimra. Igen, határozottan segítettek, olyan gyorsan regenerálódtam, mintha húszéves lennék, igazából ugye már negyvenhat vagyok.


– Milyen közös értékeket vélsz felfedezni magadban és a Meruban?
– Nagyon szimpatikus számomra, hogy egy magyar cég magyar fejlesztésű termékeiről van szó, a Meru ugyanúgy járja a maga útját, mint én. Nem alkuszik meg, ragaszkodik az értékekhez, a minőséghez, ahogy látom, nem igazodik a mai kor gyakran tapasztalható felszínességéhez.


– Azóta milyen termékeket használtál még?
– A Fisihing on Orfű zenei fesztiválon az egész napos ácsorgás kikészítette a lábfejemet, ott a hűsítő gél volt a segítségemre, sőt, a barátaim is minden este bekenték a lábukat. És mivel az utóbbi időben volt egy kis kiengedésem étkezés ügyben, jól jött mind a két alakformáló krém, elképesztően hatásos mindkét termék, persze ezzel egy időben azért vissza is álltam a fegyelmezett életvitelemre.


– Az oldaladon az életmódról milyen minőségben írsz?
– Huszonöt éve vagyok sportújságíró, sportolni 12 éve kezdtem azzal a céllal, hogy meggyógyítsam a pánikbetegségemet. Azóta edzői, életmódtanácsadói, TRX-instruktori és coach képesítést szereztem, mindig éppen abban a minőségben nyilvánulok meg, amelyiket a téma a leginkább megköveteli.

facebook

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Értesüljön újdonságainkról, legfrisebb akcióinkról!

Sikeres feliratkozás!