Hírlevél

Biztos minden krémhez van egy leírás, hogy kell rendeltetésszerűen használni. Szerintem nálunk is elég jól le vannak írva, mert sokszor teszteltük őket, hogy az adott krém felkenés után mennyi idővel hat, mennyire erős és mennyi ideig lehet érezni egyáltalán a hatását.

Én általában egy órát szoktam futni, de amikor elkezdtem, emlékszem egy fél órás kört mentem. Volt, amikor meg minden szombaton vagy vasárnap két óra fölött edzettem. Éppen ezért három féle melegítő krém van, hiszen annyiféle igény van, ami eggyel, de még kettővel sem lehet kielégíteni. Sőt, nekem még lennének ötleteim…

Már említettem, hogy a Thermo krém a kedvencem. Ez a legerősebb, legtartósabb, aminek a fahéjas chilis illatát is imádom magamon. De elárulom nektek, hogy nem csak a lábamra használom.

Aki követi a blogomat, tudja, hogy sokat szenvedtem régen derékfájással, könnyen megfázik vagy bemerevedik ha sokat ülök, hidegben vagyok. Éppen ezért edzések előtt a derekamat is be szoktam kenni Thermo krémmel. Induláskor még nem is érzem, de ahogy mozgok, érzem a meleget a derekamon, valamilyen folyamatosan sugárzó melegséget érzek.

Azért is ezt a krémet szeretem a legjobban, mert hagy egy pici filmréteget, képet rajtam, ezért esőben is sokkal tartósabb, mint a gélek. Azt hiszem szeretem a szélsőségeket, mert ez a legdurvább cucc. Tényleg forróságként hat és nem biztos, hogy neked ez jön be, ha még nem próbáltál ilyet, akkor érdemes a Warm vagy Hot géllel kezdeni.

A Warm tulajdonképpen bevezetés a bemelegítő krémek világába, egy könnyed, gél állagú cucc, ami kellemesen melegít, nincs az a brutál drasztikus érzés, nem zsíros, könnyen beszívja a bőröd.

A Hot szintén gél, szóval, ha rövideket mész, simán elég lehet egy egyórás edzésre, könnyebben le lehet mosni, de ugyanúgy megtalálhatóak benne az E-vitamin gyöngyök, amik ápolják a bőrt.

Egy fontos dolgot viszont meg kell említenem. A sportkrémek nem helyettesítik a megfelelő öltözetet. Futóknál aranyszabály, hogy 10 fok alatt a térdet védeni kell, azaz ez alatt a hőmérséklet alatt legalább háromnegyedes nadrágot érdemes hordani a térd ízületeinek védelme érdekében. A krémeket, ha felkened, pár percen belül beszívódnak, nálam nem hagynak semmilyen nyomot a ruhán, de érdemes kezet mosnod a felkenés után.  Főleg, ha utána a szemedet szeretnéd megvakarni.

Vincze Zsófi

facebook

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Értesüljön újdonságainkról, legfrisebb akcióinkról!

Sikeres feliratkozás!