Hírlevél

Vincze Zsófi futóként sok mindent elért, szakemberként részt vett a Meru-sportkrémek fejlesztésében, edzőként pedig már ő maga osztogat tanácsokat a tanítványainak, illetve a futást kedvelőknek.

A téli futással kapcsolatos tanácsait adjuk közre, érdemes megszívlelni őket:
„Az, hogy télen hideg van, nem annyira meglepetés, mégis a téli futásokról szóló cikkek arról szólnak, hogyan öltözködj, vegyél meg minden vackot, mert akkor majd nem fázol. Speciel ha rétegesen öltözködsz, akkor ezt a dolgot elég jól kiküszöbölheted, egyetlen dolgot lehet jogosan említeni, főleg azoknál, akik most kezdenek rendszeresen kint edzeni, ez pedig a levegővétel.
Azt javaslom, hogy orron át, (szájon ki) vegyük a levegőt, így nem rögtön a torkunkra megy a hideg. Talán sokaknak segítség lehet, ha a csősálukat az arcuk elé rakják, főleg az első kint töltött percekben.
Ami mégis az öltözködéshez kapcsolódó tanácsom, az annyi, hogy legyél extrán jól látható, mert az autósoknál is nő a féktávolság, és lényegében mindegy, ki a hibás, ha ki kell hagynod 1-2 hónapot, nem fog vigasztalni, hogy te szabályosan közlekedtél.
De a legfontosabb, legkritikusabb dolog nem is a hideg, hanem az útviszonyok!
Ha nem tudsz biztonságosan (esés/csúszkálás nélkül) futni, akkor ne menj! A sürgősségit hagyjuk meg másnak, ne induljunk el felelőtlenül. Ami segíthet, ha a cipődre húzol egy úgymond „jégenjárót”, ezt manapság a Decathlonban párezerért lehet kapni, nekem évek óta ilyen van, amit kifejezetten utcán használok.
Ha el tudsz indulni, akkor sem ajánlom, hogy résztávozgatásokba kezdj, ez most itt nem a megfelelő hely/idő. Ráadásul egyrészt biztosan lassabb leszel ezeken a csúszós utakon, másrészt jobban igénybe fogod venni az egyéb izmaidat az egyensúlyozás miatt. Nem beszélve arról, hogy aki például térd-  vagy derékfájós, annak a becsapódás miatt is nagyobb esélye van arra, hogy jobban megterhelje ezeket a részeket. Hengerezés, nyújtás melegen ajánlott.
Nem lehetetlen egyébként a futás ilyenkor, csak nem biztos, hogy mindenkinek megéri. Én bátran merem ajánlani a benti, futópadon futást vagy spinninget, illetve ilyenkor lehet egy kicsit lazulni, kipróbálni más teremsportokat, vagyis szóba jöhet a TRX, az aerobik, vagy sok más egyéb.”
Na és persze a Meru bemelegítőkrémei is hasznosak lehetnek a hideg időben. Itt találod őket.
https://merusportcare.com/termekkategoria/bemelegito-krem-es-gelek/

3 erősségben lehet választani, hogy mindenki megtalálja a neki megfelelőt.
WARM- normál bemelegítő (paprika nélkül)
HOT – erős bemelegítő (paprikával!)
THERMO – extra erős bemelegítő krém (sok paprikával és fahéjjal!)


Az izomlazító krémek, és regenerálók pedig futás után jönnek jól:
https://merusportcare.com/termekkategoria/izomlazitok-regeneralok/

Izomlazító és regeneráló krémek és gélek a gyorsabb regenerálódáshoz

facebook

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Értesüljön újdonságainkról, legfrisebb akcióinkról!

Sikeres feliratkozás!