Elhunyt testvére emlékére futott a Meru versenyzője

Mészáros László, vagyis Laz The Spartan 15 éve veszítette el ikertestvérét, aki teljesen váratlanul, egy sportpályán hunyt el. Laci, aki a Meru csapatot erősíti, minden évben társszervezője annak a futballtornának, ami most elmaradt. Helyette futással emlékezett Robira.

„Tudtuk, hogy a covid rá fogja nyomni a bélyegét olyan eseményekre, amik már nagy hagyományokkal bírnak. Így a szokásos évi focitorna, amely idén tesóm halálának 15. évfordulóján lett volna megrendezve, el lett halasztva.

Helyette futással emlékeztem, ha már Robi amúgy is atlétikában lett magyar válogatott. Gondoltam, lehetne a jeles alkalomból, a 15. évfordulót megtisztelve, egy komolyabb kihívás. Adta is magát a dolog, 150 km, minden évre 10 kilométer. Azzal viszont tisztában voltam, egyedül ehhez kevés vagyok, szóval egy régi barátom, Strifler Attila, csatlakozott a kezdeményezéshez. Így ketten osztoztunk a távon, azaz 75 km jutott mindkettőnknek. Plusz Attila párja, Andi is futott velünk pár kilométert.

Azt mondják, az idő mindent megold. Vagy talán inkább fel. De az idő önmagában semmit sem tesz, legfeljebb ha hasznosítod. A tevékenység oldoz fel.

És nyilván felmerül a kérdés, mit van ebben 15 évben?

A maga 5.475 napjával, 131.400 órájával vagy 7.884.000 percével. Rengeteg dolog, talán össze sem tudnám foglalni itt, röviden. De az biztos, hogy az említett hagyományőrző torna és az azt követő vacsora életünk egyik olyan esszenciája lett, amely összekovácsolt egy 30-40 fős baráti társaságot. Azt hiszem, ez a legszebb az egészben.

És akkor mit ér 150 kilométer?

A maga közel 12 órás teljesítésével, 150.000 lépésével vagy kb. 12.000 elégetett kalóriájával.

Néhány olykor fájdalmas pillanatot, amely csak egy parányi mulandó másodperc a 15 évhez képest. Sokkal inkább felszabadultságot, fókuszáltságot, örömöt, csapatmunkát, pozitív hozzá állást, mesterien megkomponált mobil frissítést, rengeteg biztató szót.

Ezek pontosan azok a dolgok, amelyek elkísértek engem a távon a barátaim vagy családom által. Szóval ez a futás legfőképpen azoknak szól, akik támogattak. És leginkább a hitről szól, hiszen a felével futottam többet annak a távnak, ami eddig az én leghosszabb megfutott távom volt.

Mit ér nekem ez a 75 km?

Mérce, megmérettetés, visszacsatolás, töréspontok, újra feltámadások, végső hajrá és valószínűleg még hosszan tudnám sorolni az élmény nagysága miatt. Érem nem járt érte, de a lelki ajándék annál sokkal többet jelentett. Nem az az érték, ami kézzel fogható, hanem az, amit a hit szül és ami sokakat épít, bátorít, felemel. Talán az én futásom is ilyen volt.”