Csapattagunk dupla győzelmét Help sportkrémmel „ünnepelte”

2020.09.25
Csapattagunk dupla győzelmét Help sportkrémmel „ünnepelte”

Filó Edit, a Meru csapat tagja az egyik szeptemberi futóversenyéről, a Szőlőskörről már írt nekünk beszámolót a Facebook oldalunkra – ezúttal is kitért rá rövidebben -, a másikról azonban most számol be először. Mindkettőn nagyszerű győzelmet aratott, utóbbin csapatban végzett az élen.

 

Szeptemberben a második futóversenyem, a Budapesten megrendezésre kerülő Wizz Air félmaraton volt. Speciális kategóriában, három fős váltóban indultunk, a Papageno-Varázsfutoda névre hallgató, profi muzsikusok számára kiírt futamban. Óriási élmény volt két zenész kollégával egy csapatban lenni, küzdeni egy közös célért. Az első szakaszt futottam, négy perces ezrekkel, ekkor még kellemes idő volt. A verseny nehézségét az adta, hogy a rajt és célba érkezés között körülbelül tíz fokot melegedett az időjárás. Végül első helyen értünk célba, kiérdemelve a dobogó legfelső fokát. Nagyon büszke vagyok muzsikus társaimra, Bóna Enikőre (fuvola) és Zsoldos Ádámra (dob)!

Előző nap, ugye, a Balatonszőlősön megrendezett 5 km-es Szőlőskörön indultam, ahol sok kaland ért: egyrészt hőség volt, másrészt az élboly – benne én is – elkeveredett -, harmadrészt 5000 helyett „csak” 4800 métert futottunk, de 19 perccel, a teljes mezőnyt legyőzve, a férfiversenyt is figyelembe véve én nyertem 19 perccel.

A hétvégi, dupla verseny utáni regenerációmat a Meru Help izomlazító gél segítette.

Sportkrémek